Oláh Anna
"Semmiből egy új, más világot teremtettem"
/ A Pannon Rádióban elhangzott méltatás/
Hiszem, Isten a magyart sem teremtette rossz kedvében
s mostoha indulattal,
s nem ruházta fel azt alábbvaló tehetségekkel
akármely más nemzetnél.
/Bolyai János/
A 200 éve Bolyai János ezzel a gondolatával azt üzeni nekünk, hogy minden magyarnak erőfeszítéseket kell tennie a magyarságtudatunk erősítése érdekében. Egyik legfontosabb eszközünk e tekintetben -megismerni azokat a teljesítményeket, tetteket, amelyeket a magyar lángelme teremtett és adott bőkezűen a világnak. Ilyen lángelme volt minden idő legjelesebb magyar természettudósa, az erdélyi származású Bolyai János.
1802. december 15-én született Kolozsváron. Kisgyerekkorát Domáldon töltötte a szülői szeretet és gondoskodás légkörében, majd a család Marosvásárhelyre költözött, mert az apát, Bolyai Farkast a marosvásárhelyi Református Kollégium meghívta a professzornak a matematika és fizika tanszékre. Az apa által végzett nevelői-oktatói munka, amellyel a kis Jánost körülvette, nagy hatással volt a gyermek Bolyai Jánosra. Egészséges testi fejlődése mellett hamarosan megmutatkoztak gyors szellemi fejlődésének jelei. Már három éves korában fogalmat alkotott magának a térről. Négy évesen ismerte a különböző mértani idomok alakját. Névszerint ismeri a bolygókat. Öt évesen azt a megjegyést tette, hogy ha ő flun is és a városban is látja a Jupitert, akkor annak bizonyára jó messze kell lennie. Ugyanekkor azt a tanácsot adja a szüleinek, hogy fordítsák ki a kályhát, sokkal könnyebben tudják majd seperni. Egy alkalommal, amikor a házukat meszelték, atz jegyezte meg, hogy ha sokszor kiemszelik, akkor nem fognak elférni a lakásban. Még öt éves sincs és már a körről és elipszisről is vannak fogalmai.
Szinte magától tanul meg olvasni, németül és hegedülni tanul. Apja mellé gogadja a kollégium legtehetslgesebb diákjait, és saját maga felügyelete alatt otthon taníttatja Jánost egészen 9 éves koráig. Eszerint a diákok rajzot, latin nyelven természetismeretet, magyarül költészetet tanul.
Bolyai Farkas egyi levelében így ír fia taulmányi előmenetelésről:
"Tegnap a Physicából kitűnően vizsgázott. Mindenütt nagy készséggel, tisztasággal és szerénységgel felelt letinul. Minden tekintettben megfelelt; nemes egyszerűsége, világossága, gyorsasága és könnyedsége az idegeneket is elragadták: gyors esze van és sokat felfog, s olykor lángesze villanásainál több sort egyetlen pillantással vizsgálva tekint át; kedveli a tiszta, mély elméleteket és a csillagászatot; szép és meglehetősen izmos, egyébként csendesnek tetsző, kivéve, hogy nagy kedvvel és tüzesen játszik más gyermekekkel; amennyire megitélhetem, kemény és nemes jellemmé válik; én a Matematikának szántam őt, ő is ennek szentelte magát..."
Kollégiumi tanulmányai végén véglegesítő szigorlatot tett és beiratkozott a bécsi Katonai Akadémiára. Életében új szakasz kezdődött. Az addig teljesen szabadon, szenvedélyeinek élő, mondhatni a kisváros által elkényeztetett féktelen ifjúnak alkalmazkodni kell a csaászári katonai intézet rendjéhez, fegyelmi szabályaihoz, de ez nem okoz neki gondot, szinte szereti. Szorgalmasan tanul és rövid időn belül a tanulmányi ranglistán a másdik helyre kerül. Tehetségével korán kitűnik tanulótársai közül. Bámulatos előrehaladásával magára vonta az Akadémia tanári karának figyelmét. Nemcsak a matematikában, hanem a hegedűjátékban is képezi magát. Kevés szabadidejét a matematikának egy két ezer éve megoldatlan kérdésére fordítja. A kérdés, amelyre két évezred szinte minden jeles matematikusa bizonyítást és választ keresett nevezetesen az volt, hogy a párhuzamos egyenesek metszi-e vagy sem egymásat a végtelenben? Elmélkedései során egyre közelebb jut a kérdés lényegének megértéséhez. Apja is tudomást szerez fia matematikai érdeklődésének témaköréről és igyekszik lebeszélni róla. 1820. április negyedikén kelt levelében a következőket írja fiának: "Paralellákat azon az úton ne próbáld: tudom én azt az utat mind végig - megmértem azt a feneketlen éjszakát én, és az életemnek minden világossága, minden öröme kialudt benne, az Istenért kérlek! hagyj békét a paralelláknak - úgy irtózz tőle, mint akármicsoda feslett társalkodástól, éppen úgy megfoszthat minden idődtől, egeszségedtől, csendességedtől s egész életed boldogságától. Az a feneketlen söötétség talán ezer Newtoni óriási tornyokat elnyél - soha sem világosodik meg a földön s soha sem lesz a szegény emberi nemnek semmije tökéletes tiszta, a Geometria se; nagy s örökös seb ez az én lelkembe; az Isten őrizzen meg téged, hogy ez valaha olyan mélyen béegye magát - ez a Geometriához, a földhöz elveszi az ember kedvét: én feltettem volt magamba, hogy feláldozzam magamat az igazságért, s kész lettem volna martyr lenni, csak hogy a Geometriát megtisztítva ezen mocsokból adhassam az emberi nemnek; irtóztató óriási munkát tettem; talán mindent megpróbáltam; sokkal jobbakat csináltam, mint addig, de tökéletes megelégedést nem találtam; itt pedig si pauluuma summo discessit, vergit ad imum - vissza tértem, mikor általláttam, hogy ennek az éjszakának a földről fenekét érni nem lehet, vigasztalás nélkül sajnálva magamat s a szegény emberi nemet. Tanulj te az én példámon; én a paralellákat akarva megtudni tudatlan maradtam, életem s időm virágját mind ez vette el - sőt minden az utáni hibámnak töve mind ott volt s a házi fellegzésekből esett reá. Ha a paralellákat feltaláltam volna, ha senki sem tudta volna is meg, hogy én találtam, angyal lettem volna."
Az apai intelem nem terelte el az ifjú Bolyai érdeklődését a párhuzamosok kérdéséről, hanem még további erőt adott számára. Különösen az idézett levélrészlet utolsó sora gyakorolhatott rá nagy hatást. Továbbra is minden szabadidejét a párhuzamosok kérdésének tanulmányozására fordította.
A hónapok és az évek egyre teltek. Bolyai János közeledett a hadmérnöki akadémiai tanulmányainak befejezéséhez. 1823. szeptember 1-én alhadnagyi rangban kinevezik a temesvári Erődítési Igazgatósághoz mint végzett növendéket. Ez a kinevezés nem csak életének volt újabb fordulója, hanem a párhuzamosok kérdésében tett elmélkedései is viszonylagos nyugvó ponta jutottak. Két hónap múlva, 1823. november 23-án kelt, mindössze 21 éves korában írt és később híressé vált levelében megírta apjának a paralellák témájában végzett kutatásainak eredményét.
"Kedves Édesapám! Annyi teménytelen megírnivalóm van az új találmányaimról, hogy éppen most nem tudok másként segíteni magamon, mintha semmibe sem ereszkedem belé s csak egy quartára írok (...) A feltételem már áll, hogy mihelyt rendbe szedem, elkészítem, s mód lesz, a parallelákról egy munkát adok ki; ebbe a pillanatba nincs kitalálva, de az az út melyen mentem, csaknem bizonyosan ígérte a cél elérését, ha az egyéb aránt lehetséges; nincs meg, de olyan felséges dolgokat hoztam ki, hogy magam elbámultam, s örökös kár volna elveszni; ha meglátja Édesapám, megesmeri; most többet nem szólhatok, csak annyit: hogy semmiből egy új, más világot teremtettem; mindaz valamit eddig küldöttem, csak kártyaház a toronyhoz képest. meg vagyok győződve, hogy nem sokkal fog kevesebb becsületemre szolgálni, mintha feltaláltam volna."
Bolyai Jánosnak még időre van szüksége míg végleges formába öntheti elmélkedéseinek eredményeit. A hadmérnöki szolgálat azonban kevés szabadidőt biztosít számára. 1825. első felében szabadságot kér, hogy meglátogassa apját Marosvásárhelyen. E látogatásakor jegyzi fel Bolyai Farkas: "Nagy kemény természetű szép ífjú, a katonai bátorság az ártatlanság szemérmességével bepelegyedett - se nem kártyázik, se bort, se pálinkát, se kávét nem iszik, se nem pipázik, se nem tubákol, még nem borotválkozik, csak péhés - rendkivüli való matematikus, igaz zseni, excellens hegedűs."
A látogatás alkalmával Bolyai János bemutatja apjának a tér abszolut tuományáról szoló fejtegetéseit. Bolyai Farkas azonban nem mutatott kellő megértést fia munkájával szemben. 1823. november 3-án kelt bizakodó levele után az ifjabb Bolyainak tapasztalnia kell az apja által kinyilvánított értetlenséget. Az apa és a fiú között szakmai természetű nézetkülömbség támadt. A kölcsönös megnemértés hangulata kiterjed kapcsolatukra is.
