2000. 08. 19

Talapzaton a két Bolyai mellszobra

Emlékezetes marad a tegnapi nap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskola történetében. A délelõtti órákban talapzatára került a két Bolyai mellszobra. A műkõbõl készült alkotásokat Miholcsa József szobrászművész készítette, s az avatóünnepségre a szeptember elsõ napjaiban tartandó bolyais világtalálkozó alkalmával kerül sor. A barátságtalan aszfaltozott iskolaudvar átalakítása már a tanév végén elkezdõdött, a betont több helyen is feltörték, és kockakõvel raktak ki egy-egy sávot, hogy megtörjék az aszfalt egyhangúságát. A széleken kényelmes padokat helyeztek el, összesen 12-t használhatnak majd szeptembertõl a diákok. A padok mellé tujabokrokat ültettek, s a falak mentén további zöldövezeteket alakítanak ki. A földszinti ablakokba petúniákkal teli virágládák kerültek, s nemsokára virágok díszítik majd az emeleti ablakokat is. Bár újra kellene aszfaltozni, amire anyagiak hiányában az idén valószínű nem kerül sor, a vezetõség által szorgalmazott változtatásokkal azonban, látványos, barátságos lesz az iskolaudvar. Közepére szökõkutat is terveznek, amelyet a pszeudoszféra fog díszíteni.

Ha mindez elkészül, a plébániatemplom szépen rendezett belsõ udvara mellett a Bolyai kollégium udvara is a megtekintendõ marosvásárhelyi látványosságok közé kerül.

2000. 08. 19

Most a Bolyai előtti tisztelgés a legfontosabb
Arcok, művek, gondolatok a 2002-es Bolyai Alkotótáborból
(nk)

Székely János Jenő Marosvásárhelyről települt át Magyarországra, Székesfehérváron él. Tavaly is jelen volt a Bolyai Alkotótáborban, akkori andezit emlékkövét biztos sokan fel tudják idézni magukban. Most csak pár napra jött kedves városába, az idei rövidebb tartózkodás okáról és arról kérdeztük, hogy milyen fontosabb események történtek vele művészeti vonatkozásban a múlt augusztus óta.

- Nagyon sok minden történt, ami a szakmai pályafutásomat illeti. Úgy érzem, ez áttörés nálam magyarországi viszonylatban. Büszkén elmondhatom, hogy a franciaországi Quimperbe meghívtak egy nagy kiállításra, ez egy egyetemi központ, ezt a bemutatkozást 2004-re halasztottam, akkorra talán Magyarország is tagja lesz az Európai Uniónak. Magyarországon is lett megrendelésem, egy Kossuth-mellszobor elkészítésével bíztak meg, szeptember 19- én, a 200. születésnapján lesz az avatás, Székesfehérvár belvárosában. Itt most, Marosvásárhelyen ezért nagyon keveset tudok maradni, de ezt, gondolom, mindenki megérti. Budapest is meghívott, 2002 decemberében a Duna Galériában lesz egyéni kiállításom, úgy hívott meg Feledy Balázs, a Vigadó igazgatója kiállítani, hogy én nem is kértem. Tehát röviden ezek történtek, egy francia és egy budapesti meghívás.

- Milyen anyaggal? Ami az egész pályádat tükrözi?

- Igen. Mondhatni, nem vagyok már fiatal gyerek. Egy retrospektív kiállítás lesz. Ami még fontos esemény: Székesfehérvár jelenlegi alpolgármesterének annyira tetszett a marosvásárhelyi Petőfi-szobortervem, hogy komolyan szó van róla, hogy jövőre megrendelik azt a szobromat is. Az a Petőfi-szobrom az általam nagyrabecsült Hunyadi Lászlónak is nagyon tetszett és rászavazott.

- A Kossuth-szobor, az már nagyon közeli valami, kiforrott elképzelésed lehet róla.

- Igen. A lektorátus már elfogadta. Egy lehajtott fejű, a darutollas kalapját mint evangélikus, szinte református imaszerű kézmozdulattal a melléhez szorító, időskori Kossuth lesz. Szinte illusztrációja a szobor talapzatán szereplő híres Kossuth-mondatnak: Leborulok a nemzet nagysága előtt. Úgy érzem, most aktuális ez a mondat. Talán most érett oda a magyarság, hogy a nemzet emelje fel a fejét, és Kossuth leboruljon az ő nagysága előtt.

A legeslegfontosabb tervem azonban most a vásárhelyi Bolyai János-pályázatra készül. Néhány nap alatt agyagban, rajzban bemutathatóvá, elképzelhetővé teszem. Az én eddigi szobrászati formavilágom eredményeit összegező, Erdélyben található óriás természeti kőre tervezett formában tisztelegnék Bolyai János előtt. Szakmailag még a franciaországinál is fontosabb. Függetlenül attól, hogy meg fogják-e rendelni, örülök annak, hogy megszületett ez a terv.

- Az idei Bolyai-táborban mit csinálsz?

- Most egy kisebb méretű, szintén a Maros völgyéből, a Ratosnya völgyéből hozott kemény andezitből algoritmikus formát, aminél szintén használom azt az iparigyémánt- technológiát, amit tavaly is használtam. Azon Csontváry Magányos cédrusának a sziluettjét jelenítettem meg, tisztelgésképpen Bolyai János emléke előtt. A mostani címe az lesz, hogy Algoritmikus osztódás.

- Még valami ahhoz a gondolathoz, amit arról mondtál, hogy számodra nagyon fontos a Bolyai-pályázat. Én azt hiszem, hogy édesapád, Székely János költő számára is nagyon fontos lenne, ha még élne, és tudná, hogy esetleg a te pályázatod lenne a nyertes.

- Jólesik, hogy szóba hozod édesapámat, az idén, most augusztus 23-án lesz 10 éve, hogy elhunyt infarktusban, és Dáné Károly volt osztálytársam hívott fel, hogy szeretné kiadni az édesapám Bolyai-szonettkoszorúját. Egyik oldalon egy szonett lenne, a másikon tőlem egy szobor lesz. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ez valakinek eszébe jutott. Édesapám valóban eszményképként tekintett Bolyai Jánosra.

* * *

Székely János: Bolyai hagyatéka  

Mesterszonett

Ím, itt a csont, mely ötven éven át
A tippanós rög mélységében kushadt.
Ím, itt az írás, mely sosem fakulhat.
S a domb, mely őrzi százados porát.
És ennyi csak: fojtá az ingovány,
S hogy társtalanul hagyta zsémbes atyja,
Ő társául a dühöket fogadta,
És gyermekül az ordító magányt.
Marasztalá a város sárkezével,
De békületlen, roppant szellemével
Ott boldogolt a csillagok felett.
Aztán kitört és elborult a szellem,
És kihűlt szíve műhelye, amelyben
A legnagyobbak gőgje lüktetett.
(1954)

2002. 08. 17.  

Bolyai Farkas és a színház
Czirják Árpád

Az 1790-es kolozsvári diákévei alatt Bolyait, mint minden felnőttkor küszöbén álló fiatalembert, magánéleti válságai (Istenről és a világról szóló termékeny vitái) késztetik a színészettel való próbálkozásra. Egy 1793 májusából fönnmaradt színlapon, mely August von Kotzebue Az indusok Angliában c. vígjátékát hirdeti, a szereplők felsorolásánál ezt is olvashatjuk: "Fátzir, egy ifjú indus... Bolyai Úr."
A hivatásos magyar színjátszás 1791-ben indul Pesten Kelemen László vezetésével. Egy évre rá, 1792-ben pedig Kolozsváron, Kótsi Patkó János vezetésével a piactéri Rhédey- ház tánctermében megtartják Erdélyben is az első hivatásos magyar színielőadást. (Lásd a kolozsvári Rhédey-ház homlokzatán ma álló feliratot.) Wesselényi Miklós a színház fő támogatója a kolozsvári országgyűlés részéről - halálával a színház is csődbe jut.
A felvilágosodás nemzeti eszmeisége és a fiatalkort is oly jellemzően meghatározó világmegváltó romantikus láz Bolyait is Kótsi társulatának egyik előadásába sodorja. A darabot 1793. május 9-én tartják, Kótsi pedig Róbert kapitány szerepében lép fel. Az előadást Debrecenben is előadják 1798. augusztus 17- én. Akkoriban gyakran előfordult, hogy egy előadást kétszer nem tudtak megtartani, ezért egy évadban sok drámát játszottak, és sokat is vendégszerepeltek. Csokonai Vitéz Mihály váro- sában azonban már Bolyai fellépte nélkül ment az előadás, hisz ő még 1795 őszén külföldi tanulmányútra indult. Ezzel tehát Bolyai színészi aktivitása mintha be is fejeződött volna. A színház vonzásköre azonban élete folyamán többször is fellobban benne.
1796 áprilisában Jénán utazik át. Személyesen megismeri Friedrich Schillert, akinek verseiből 1818- ban Marosvásárhelyen - saját költségén és ráfizetéssel - műfordításokat is közöl. 1796 októberében Göttingába érkezik. A jogi kar egyetemi hallgatója lesz. Itt már operát is lát.
1800-ban megismerkedik Benkő József kolozsvári kirurgus Zsuzsanna nevű lányával, szerelmes lesz és verseket ír neki, később megszületik János nevű fiuk. Karl Friedrich Gaussnak 1800. április 13-án levelet ír, melyben ezt is olvashatjuk: "Képzeld csak el, a történtek óta többet foglalkozom költészettel, mint matematikával. Egész kis könyvre való magyar költeményt írtam. Sohasem voltam olyan szerelmes, mint most." A kötetre duzzadó verseket azonban később tűzbe veti.
1804-ben a Marosvásárhelyi Református Kollégium tanára lesz, ott, ahol az iskolai színjátszásnak nagy hagyománya volt. 1790-től 1820-ig tartanak a kollégium diákjai színielőadásokat, mígnem a helyi hatóságok a túlzott pajzánkodás elterjedésétől való félelem miatt be nem tiltják ezt a tevékenységet. Ezenkívül a kolozsvári színház minden nyáron több hónapos kisévadot tart 1803-1807 között Marosvásárhelyen. (A vár hátsó fala mögött, ma a Petru Maior Egyetem udvarán állt az egykori faemelvény, melybe egy nyári zápor alkalmából villám csapott és leégett, a maradványokat pedig lebontották és széthordták.) Valószínűnek kell tartanunk, hogy Bolyai nem járt rendszeresen, sőt egyáltalán nem járt színházba. Számára hiába volt korának nagy kultúrvárosaiban oly pezsgő színházi élet. Bolyai a tudománynak élt.
1814-ben Döbrentei Kornél az Erdélyi Múzeum c. lap első számában történelmi drámapályázatot hirdet az 1807-ben Kótsiék által már kérelmezett, de csak 1821-re elkészülő kolozsvári (Farkas utcai) színház megnyitójára, mely egyébként az első magyar kőszínház.
A drámapályázatra Katona József Bánk bán c. drámáját, Bolyai pedig három drámát küld: Pausanias vagy a nagyravágyás áldozatja, Mohamed vagy a dicsőség győzelme a szerelmen, ill. Kemény Simon vagy a hazaszeretet áldozatja címűeket. Az tény, hogy csak e pályázat késztette drámaírásra, pontosabban a kitűzött pályadíj összege. Kétségtelen, hogy kályha-találmányait is anyagi megfontolások szülték - többek között. Bolyai meg sem várja az eredményhirdetést, máris újabb két drámát ír A virtus győzelme a szerelmen, ill. A szerelem győzelme a virtuson címmel, melyeket előbbi hárommal Öt szomorújáték címen névtelenül adott ki Szebenben 1817-ben. Az előfizetői névsorban saját magát is feltünteti. A drámák előszavában mentegetőzik színművei gyenge művészi minősége miatt, de érvelései nem mentik, mert nem menthetik az egyébként sajnos tényleg nehezen olvasható drámák színvonalát. Nem véletlen, hogy senkit nem érdekli - ráfizet. Ennek ellenére Bolyai újabb drámát ír és jelentet meg 1818-ban Marosvásárhelyen, ismét saját költségén - ismét ráfizetéssel. Az érzékeny játék címe: A párisi per. Elfogadható minősítés, hogy ez a drámája, Weszely Tiborral egyetértve, kora életéhez közelebb áll, s hogy szereplői jobban megrajzolt, életteljesebb alakok, ám ezeken túlmenően hozzá kell tennünk, hogy még így sem érik el - tulajdonképpen meg sem közelítik - a színpadi előadhatóság határát. Közel másfél évszázad után így ír erről Kozma Béla:
"Az egykori és a későbbi irodalmi kritika ellentmondásait, magasztalásait és kifogásait abba sűríthetjük össze, hogy Bolyai Farkas költői tehetsége elvitathatatlan, tanúskodik erről dús fantáziája, patetikus nyelve és áradó gondolatgazdagsága. De nem fegyelmezett drámaíró. Tragédiáiban több a dagályos szó, mint az életszerű tett, több a filozofálás, mint a küzdelem. Igazi tragikus bonyodalmat nem tud szőni. Nem él - pedig ismerte, hiszen maga is színészkedett - a színihatás eszközeivel sem. Inkább olvasmánynak írta őket, mint színpadnak."
Végül 1819-ben kihirdetik a drámapályázat eredményét. A Bánk bánról említést sem tesznek - Katona drámája valószínűleg nem jutott a bírálóbizottság elé.
A bírálatban feltűnnek az arisztotelészi Poétika színházi terminusai - természetesen 19. századi szóhasználatban. Bolyai három beküldött pályaművét a következőképpen értékelte a bizottság:
"Poétai nyelve egynek sincs a beküldők között olyan, mint az övé, csak kár, hogy néhol felette buja növésű, nem tisztált, nem szoros. Ezen íróról, sok természeti erejénél fogva azt kell hinnünk, hogy bizonyosan csak kritikánk nem léte s a más nyelven írottaknak általa elmulasztott olvasása okozza drámai művessége hiányosságait. Állanak azok ebben: Nem gondolkodott a drámai bog megkötéséről, mely az olvasó figyelmét nyughatatlan vágyásba ragadná, annálfogva nincs a bognak közepe, nincs feloldása, s így a munkája mindenütt csak sima. Nem váltják fel egymást sebesen a várakozást, megelégedést vagy fájdalmat okozó tettek, ehelyett személyei majd mindenütt hosszasan dialogizálnak. Egyedül a gondolatok nagyságára nem ismer az ítélő jobb munkát; a mi vélekedésünk szerint tehát ezen játékok fűzetlen orientál gyöngyök."
1836-ban Bolyai minden kéziratban lévő irodalmi alkotását elégette. Önéletrajzából idézzük: "A szegénység, idő s csendesség hiánya s egyéb nem mondható kedvetlen állásom egy sötét órámban arra vittek, hogy több tragédiámat s még egyebeket elégettem, ma is megvan még a hamva; még nem is voltak kitisztálva, s láttam, hogy időm teljességgel nincs, s ha el nem égetem, az igaz társamhoz, a matézishez leszek hűségtelen; azt is gondolván, hogy akármikor lejendene időm, könnyen mást írnék, mert akkor úgy voltam, hogyha szabad lettem volna s nem nyomatva le a szegénységtől, csaknem minden hónapban egy drámát írtam volna prózában." - utóbbi kijelentését azonban semmiképp sem vehetjük komolyan. A Teleki-Téka Bolyai-múzeumában kiállított Bolyai-faurna az elégetett irodalmi műveit, tehát meg nem jelent drámáit is tartalmazza.
Bolyai drámáit tehát - fentebb felvázolt, nagyon is helytálló értékelésekből kifolyólag - mind a mai napig egyetlen hivatásos színház sem mutatta be; de sem amatőrök, sem iskolaszínházak, és másfajta színházi csoportosulások sem próbálkoztak meg színrevitelükkel. Bolyai drámáit még saját életében sem olvasták, s ez a jelenség érvényes - minthogy a minősítések is - napjainkban is. Könyv alakban Bolyai halála után csupán 1998-ban jelent meg Debrecenben, a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában, és ezt a kiadást változatlanul nyomta újra a marosvásárhelyi Mentor Kiadó 1999-ben. Előbbi a kutatást elősegítendő, utóbbi a nagy marosvásárhelyi Bolyai-mítoszéhséget csillapítandó.

2002. 08. 17.  

Bolyai Világtalálkozó
(b.gy.)

Az idei Bolyai-év kiemelkedő eseményeként a negyedik világtalálkozóra várja a szélrózsa minden irányából volt diákjait a Református Kollégium-Bolyai Farkas Líceum. Az augusztus 23-25. között három napon át zajló rendezvény szervezői az iskola fennállásának 445. és a nagy tudós Bolyai János születésének 200. évfordulója alkalmából olyan gazdag, változatos programot állítottak össze, amelyben a legfiatalabb, az idén elballagott, és az 50 éves érettségi találkozójukat tartó öregdiákok is találnak kedvükre való műsorszámot.
Az esemény részleteiről a világtalálkozót szervező Öregdiákok Baráti Körének elnökét, Kirsch Attilát kérdeztük.
- Az idei rendezvény alapgondolata az volt, hogy a Bolyai- szellemiség kapcsán az iskolában végzett minden korosztály számára lehetőséget biztosítsunk a találkozásra, az együvé tartozás átélésére, az ünneplésre, a tartalmas szórakozásra és a kellemes kikapcsolódásra is.
Ugyanakkor részt vehetnek a Bolyai líceum életében jelentős eseményeken is, mint például az iskolamúzeum régen várt megnyitása, az alkalomra rendezett fotó- és címerkiállítás megnyitója.
Az iskola udvarán zajló péntek délutáni szabadtéri műsor összeállításakor arra törekedtünk, hogy a hallgatóban nosztalgiát ébresztő, a múltat idéző együttesek lépjenek fel, s a jó hangulat biztosításához az iskola diákjai is hozzájárulnak néptáncok és versenytáncok bemutatásával, illetve táncházmuzsikával.
Másfél éves munka eredményét tükrözi a Kárpát-medencei Bolyai-vetélkedő döntője, amely pénteken délután a Kultúrpalota kistermében zajlik, s amit majd felvételről a Duna Televízió jóvoltából láthat a nagyközönség.
A szombati ünnepélyes megnyitó ökumenikus istentisztelettel kezdődik az iskola udvarán, ahol sátrak sokasága várja a részvevőket, és a szervezők gondoltak a rossz idő esetén választandó megoldásra is. Az iskola életében először fordul elő, hogy jeles személyiségeket érdemoklevéllel tüntetünk ki.
Az ünnepi díszműsor színhelye szombat este a Kultúrpalota nagyterme lesz, vasárnap pedig az emléktáblák megkoszorúzása, a díszterem és a sportpályák névadó ünnepsége, az elhunyt tanár- és diáktársakról való ünnepélyes megemlékezés szerepel a programban, majd a zárónyilatkozat felolvasásával ér véget a világtalálkozó.
A rendezvény egy másik említésre méltó újdonságát az alternatív sportvetélkedők jelentik, amelyek során a volt diákoknak illetve a tanároknak alkalmat nyújtunk a hajdani sportélet, az iskola sporthagyományainak felidézésére, s ezt szolgálják a névadó ünnepségek is.
A világtalálkozón díjmentes a részvétel, ez is bizonyítja, hogy nem az anyagi szempontok, hanem az ünnepi hangulat megteremtése vezérelte a szervezőket, akik nagy feladatot vállaltak, ezért is tartom fontosnak megemlíteni az Öregdiékok Baráti Köre mellett a Bolyai Collegium Alapítványt, a Bolyai Farkas Líceum illetve a Református Kollégium vezetőségét, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala részéről Csegzi Sándor alpolgármestert valamint az iskola diákságát, akik tevékenyen bekapcsolódtak az ünnepség előkészítésébe.
 

2002.08.20.  

Iskolámról
Bolyaisok a Hargita alatt
Forró Miklós

Az alma mater örök. Sok év eltelt, hogy az iskolapadokat koptattam. De a kedves, felejthetetlen alma materről, iskolámról, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas kollégiumról megfeledkezni soha nem tudtam. Végigkísérte úgymond minden lépésemet eddigi életemben. Az ott tanultak, feledhetetlen tanáraink tanácsai sokszor átsegítettek gondokon, problémákon. Az iskola iránti tisztelet és szeretet hozta létre azt a találkozót is, amelyről az alábbi sorok szólnak.
1985-ben történt. Már több mint tíz esztendeje, hogy a Hargita alatti városban, Csíkszeredában éltem családommal.
Ez alatt a tíz esztendő alatt gyakorta összefutottam marosvásárhelyi ismerősökkel, köztük volt iskolatársakkal is.
Aztán, amikor tudomást szerez-tem különböző találkozókról, összejövetelekről (marosmagyaróiak, nyá- rádremeteiek találkozója), mintegy magától jött az ötlet: miért ne szervezhetnénk meg a Csíkszeredában élő avagy dolgozó egykori bolyaisok találkozóját is. És mint az a régi, ismert slágerben írva vagyon: egy lett az ötlet a tettel - belevágtunk, dr. Veress Albert pszichiáter barátommal. Kezdtük pedig azzal, hogy "feltérképeztük" a leendő társaságot. Alig akartunk hinni a szemünknek, hisz a névsor napról napra szélesedett. Most már szükségesnek tartottuk egy pontos nyilvántartás összeállítását, amely eleinte írógépre, majd számítógépre került. Hogy mit is tartalmazott ez? A volt iskolatárs család- és keresztnevét (a nők esetében a leánykori nevet is), az érettségi esztendejét, az osztályfőnök nevét, a munkahely megnevezését, valamint a telefonszámot, melyen elérhető volt az illető. Nos, nem is volt a legkönnyebb, "igazi férfimunka" volt. Aránylag rövid idő alatt összeállt a névsor, kimutatás. Nagy segítséget jelentett ebben, hogy a hír gyorsan terjedt, akárcsak a népköltészetben, szájról szájra járt. Természetesen a kimutatás nyitott maradt. Hihetetlennek tűnt, de kiderült, hogy több mint százan élünk vagy dolgozunk a városban, akik egykor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas kollégiumban érettségiztünk. És volt még egy igencsak rendkívüli dolog az egészben, hogy a névsor nem kevesebb, mint egy fél évszázadnyi időt ölelt fel, a tagok érettségi éve alapján. A legöregebb 1931-ben, a legfiatalabb pedig 1985-ben érettségizett a felejthetetlen alma materben. Akkor a korelnökünk, dr. Körösi Tibor gyógyszerész volt - jelenleg a korelnökünk Fábián Zoltán, aki 1948-ban érettségizett -, a legfiatalabbak Borbély Éva és András László, mindketten 1985-ben érettségiztek.
1985-ben hoztuk "tető alá" az első találkozónkat a csíkszeredai Flóra vendéglőben. A legnagyobb helyiséggel rendelkező éttermet választottuk ki, de mint kiderült, az is kicsinek bizonyult, nagy örömünkre, meglepetésünkre, hiszen nem kevesebb, mint százhúsz egykori bolyais jelent meg párjával az összejövetelen. A találkozó megszervezésében több lelkes iskolatárs is besegített: Máthé Miklós, Papp Kincses Emese, Kakuts Csaba, Kovács Zsolt, Zsigmond Éva. A találkozóra meghívtunk volt tanáraink közül is, ott volt az iskola egykori igazgatója, Kozma Béla, felesége, Kozma Irénke tanárnő, Molnár Zoltán, Kiss Elemér tanárok, valamint a bentlakás egykori nevelője, dr. Kiss Géza. Miután üdvözöltük egykori tanárainkat, s a megjelent iskolatársakat, sor került a bemutatkozásra. Egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy minden évben találkozni fogunk. És minden elkövetkező esztendőben meghívtunk három-négy tanárt is.
Közben tovább gyarapodott a társaság. Első találkozónkra a megye más városaiból is eljöttek, Grépály András és Berszán Lajos Gyergyószentmiklósról. Sajnos, a gyarapodás mellett egy másik tényezővel is számolni kellett, néhányan elhunytak, elsőként a felejthetetlen Tibi bácsi (dr. Körösi Tibor), így a korelnöki tisztet néhány esztendeig dr. Magyarosi Sándor református lelkész, tanár töltötte be. Minden találkozónk külön élményszámba ment. 1995-re már százötvenegyre gyarapodott a létszám (az időközben elhunyt iskolatársakat is beleszámítva).
A tízéves évfordulóra gazdag programmal töltöttük ki találkozónkat. Délelőtt került sor az időközben elhunytak sírjainak megkoszorúzására, majd orgonakoncerten vettünk részt a csíksomlyói kegytemplomban (néhai Janovics Endre tanár közreműködésével). Délután a református imaházban istentiszteleten vett részt a társaság, ezt követte az ünnepi vacsora, melyen ismét szép számban voltak jelen egykori tanáraink közül is (Finyák Tibor, Fábián Lajos, dr. Weszely Tibor, Klementisz János, Bányász Sándor, Csekme István). Minden találkozónkra meghívót szerkesztettünk, melyet személyesen juttattunk el mindenkihez. Ezt csakis a fentebb említett segítő társak révén tudtuk megvalósítani.
A kilencvenes fordulat, a megváltozott körülmények, melyek fájóan kikezdték, megrontották az emberek közötti kapcsolatokat, sajnos, a mi találkozónkra is rányomták bélyegüket. A mind jobban felgyorsult életvitel, a megélhetésért (egyeseknek a meggazdagodásért) folytatott mindennapos küzdelem a baráti kapcsolatok fellazulását eredményezte (és nemcsak).
Egyre kevesebben gyűltünk össze a találkozókon. Már a tízéves évfordulón szomorú tapasztalatokat szerezhettünk mi, a szervezők, hiszen nagyon sokan, noha bejelentkeztek, mégsem jelentek meg. Ezért is határoztuk el, hogy az elkövetkező évtől már nem rendezhetjük vendéglőben a találkozót, hiszen az pontos megjelenést, szavahihetőséget igényel. 1996-tól kezdődően immár hagyományossá vált találkozóinkat a csíkszeredai fürdő közelében található hétvégi házban rendeztük meg, egyik iskolatársunknak köszönhetően.
Kialakult egy törzstársaság, mintegy tizenöt- húsz ember, akik mindig jelen voltak, eljöttek. Talán frappánsabban nem is lehetne jellemezni az új helyzetet, mint azt egyik iskolatársunk tette: "1990 előtt jólesett valahová tartozni (közismert, hogy nemigen volt szabad szervezkedni - voltak olykor problémák különben ezért!), 1990 után pedig nincs idő találkozni!"
1998-tól néhány lelkes társunk javaslatára (több hasonló összejövetel példájára) úgy döntöttünk, hogy megszervezzük a "bolyais" farsangot. Ezek is igencsak jól sikerült összejöveteleknek bizonyultak. Egy-egy iskolatársunk családjával (a gyerekeket is beleértve) farsangi maskarát is öltött, így a hangulat még kellemesebb volt.
Évi találkozóinkat szeptember utolsó szombatján rendezzük meg, minden összejövetelünk "kosaras bál" alapon történik, "ha jösztök, lesztek, ha hoztok, esztek, isztok!" Mind a hagyományos évi találkozón, mind a bolyais farsangon hol többen, hol kevesebben vagyunk. A jelszavunk: ha csak hárman jelentkezünk, úgyis megtartjuk!
Bár a körülmények hovatovább mind erőteljesebben ellenünk dolgoznak, mi nem szeretnénk felhagyni e szép hagyománnyal. Hisszük és reméljük, hogy a jó Isten erőt és egészséget, kitartást ad, hogy minden évben újra együtt lehessünk. Iskolánkért, a felejthetetlen alma materért, de egymásért is, hiszen e találkozók az eltelt évek során mindig hitet és erőt adtak, hordoztak, szellemileg és érzelmileg is feltöltöttek, a nemzeti érzésünket erősítve, a megmaradásunkat is szolgálták. 

Meghívó

A Bolyai János Emlékév egyik rendezvénye a hamarosan sorra kerülő bolyais öregdiákok negyedik világtalálkozója. Alább a szervezők meghívóját adjuk közre.

Kedves Barátunk!

Iskolánk, a Református Kollégium-Bolyai Farkas Líceum 2002-ben ünnepli fennállásának 445. és egyben Bolyai János világhírű tudósunk születésének 200. évfordulóját. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal kezdeményezésére 9 szervezet, jeles Bolyai-kutatók, valamint a Teleki-Bolyai Könyvtár a 2002-es évet BOLYAI JÁNOS EMLÉKÉVNEK nyilvánította. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz 2002. augusztus 23. és 25. között: iskolánk öregdiákjainak negyedik világtalálkozója. Erre a nagy ünnepre hívunk meg és várunk szeretettel. A találkozó szervezői: a Polgármesteri Hivatal, Öregdiákok Baráti Köre, Collegium Alapítvány, Bolyai Farkas Líceum, Református Kollégium.

Részletes információkat a következő levélcímen lehet kérni: Postai: Öregdiákok Baráti Köre, 4300 Târgu Mures, P-ta Bolyai nr. 3. E-mail: kirsch@fx.ro, agora.vasarhely@fx.ro

Tisztelettel várja jelentkezésedet a Baráti Kör Vezetőségi Tanácsa: Bod Károly, Mátyás Zoltán, Kerekes Károly, Sidó Katalin, Magos György, Tőkés Béla, Szabó László, Horváth Gabriella, Filep Csaba, Gál Ildikó, Nagy Judith és Klósz Bálint.

2002. 08. 21.  

Köszöntötték a Bolyai Vetélkedő részvevőit
Bemutatkoztak a csapatok
(bodolai)

A két Bolyai élete és kora elnevezésű nemzetközi vetélkedő legeredményesebb csapatait fogadták tegnap a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban szervezett nyitóünnepségen, ahol az Appendix Alapítvány nevében a szervező Dáné Károly matematikatanár köszöntötte a Kárpát-medence különböző régióiból érkezett diákokat és kísérő tanáraikat, akik egyhetes táborozás során ismerkedhetnek meg a Bolyaiak életét jelentő színhelyekkel, majd a pénteki megmérettetés során dől el, hogy az elődöntőkön a legjobbnak bizonyuló csapatok közül melyik lesz a győztes.
A minőségi oktatás fontosságáról szólt az idei IV. Világtalálkozó kapcsán Bálint István igazgató, aki úgy vélekedett: érdemes lenne hagyományossá tenni a vetélkedőt, hogy minden évben, avagy időről időre találkozzanak a Kárpát-medence különböző tájairól azok a fiatalok, akik a két nagy matematikus tevékenysége iránt érdeklődnek .

Székely Emese , a Református Kollégium igazgatónője a kollégium jelenkori történetét tekintette át hangsúlyozva, hogy a kétes értékű globalizációval szemben önmagunk megismerésével és a régiók egymás közötti kapcsolatának fenntartásával védekezhetünk.

A Bolyai Emlékév megszervezéséről, az életével Marosvásárhelyhez kötődő, de ugyanakkor a magyar nemzet nagy szülötteként számon tartott Bolyai János jelentőségéről szólt Csegzi Sándor alpolgármester, aki elmondta, hogy a Bolyai Farkas iskola, az Appendix nyomtatásának helye, olyan szimbólumot jelent, olyan erős kötődést alakít ki az intézmény volt diákjaiban, hogy azok áldozatok árán is visszatérnek a rendszeressé vált világtalálkozókra.

A szervező Öregdiákok Baráti Köre nevében Kirsch Attila hangsúlyozta, hogy a Bolyai-év kiemelkedő eseményét, a versenyt is feltüntették a Világtalálkozó programjában, amelynek rendezvényeire várják a vetélkedő részvevőit, sőt a Bolyaiakról szerzett ismereteik elismeréseképpen a Baráti Kör tagjainak sorába is szívesen látják őket.

A szokásos jókívánságok, a mindenki nyertes igazságának hangoztatását és Csegzi Kamilla hegedűjátékát követően a csapatok bemutatkozása következett, Bácskából a topolyai Dositej Obradivic Gimnázium csapata került a döntőbe, Sepsiszentgyörgyről a Mikes Kollégium diákjai képviselik a székelyföldi régiót, Gyuláról az Erkel Ferenc Gimnázium diákjai mutatták be százéves iskolájukat, és hozták el ajándékukat a vendéglátó tanintézménynek, a Felvidéket a révkomáromi Marianum Egyházi Gimnázium csapata, Nagyváradot a tanítóképzős lányok, Budapestet a Bolyai János Műszaki Szakközépiskola három diákja képviseli a vetélkedőn, ahol hetedikként a vendéglátó Bolyai líceum nyertes csoportja üdvözölte a vendégeket.

A délelőtt folyamán a versenyzők Weszely Tibor előadását hallgatták meg, Máthé Márta tanárnő vezetésével megismerkedtek az iskolával, és Balázs Árpád tanárral városnéző körúton vettek részt.

A (zárt körű) vetélkedő helyszíne pénteken délután 17 órától a Kultúrpalota Tükörterme, ahol a Duna Televízió felvételt készít.  

2002. 08. 23  

Kollégisták és bolyaisok
Imreh Ernő

BÁGYADT SZEPTEMBERI NAPSUGARAK tűztek be a nagybányai zöldre festett falakra. A díszterembe bezsúfolódott közönség várakozása fokozódott. Amikor aztán az orgona hangja halkulni kezdett, Kováts Benedek tanár úr palástos alakja a szószék lépcsőjéhez közeledett.

Imával, majd énekszóval kezdődött az évnyitó ünnepség. Áhítattal. Azok számára is, akik látványosabb szertartáshoz szoktak. A testamentumok valamelyikéből szólt az ige idézete, hívőknek és tagadóknak egyaránt megfontolásra való. A szertartás végeztével a tanár úr lejött a szószékről. Ekkor Nagy Endre igazgató úr törékeny alakja jelent meg a szószékhez vezető lépcsőnél. Korához és méltóságához illő mozdulatokkal haladt fölfele. Amikor feljutott, elővette és orrára illesztette az ünnepi alkalmakkor használt aranykeretes szemüve-gét, majd a lencsék fölött áttekintve szemrevételezte hallgatóságát. Kinyitotta a beköszöntő kéziratát, s a kisdiák máris hallhatta megilletődött, enyhén halkabbra fogott hangját: "Nagy-tekintetű Elöljáróság! Tisztelt Szülők és Vendégek! Tekintetes Tanári Kar! Nemes Tanulóifjúság!..."

Az igazgatói beköszöntő előbb a hátunk mögött maradt tanév tanulságait összegezte, majd áttekintette a kezdődő iskolai év során felmerülendő, előre látható feladatokat, beleértve a hatóság gyakran ki sem számítható igényeit is. Szó esett az anyagi gondok sokaságáról, az Iskola majd négyszáz éves múltjából levonható tanulságokról, a nevelés szolgálatát nemes önfeláldozással ellátott, példát szolgáltató elődök odaadásáról, nem utolsósorban pedig az Iskola jelesül szereplő egykori tanítványairól, az oktatás ügyét anyagi támogatásban részesített, jó szándékú emberekről. Arról a közösségről, amely magáénak tekinti az intézményt, s amelyet éppen ezért a Kollégium is a magáénak érez.

A diákság körében immár megtörtént a váltás: a bejárat fölötti hosszanti erkélyt elfoglalták a III. gimnazisták. Az orgonánál előbb "Antal Minya", később pedig "Técsi Sanyi" teljesített kántori szolgálatot. Segítségükre volt a "fújtató", aki a légzsákot lábbal működtetett pumpával töltötte fel, meg néhány jó hangú, rendszerint bentlakó, akik az orgonához az emberi hangon megszólaló szöveget intonálták.

Az igazgatói beköszöntőt a megzenésített 90. zsoltár eléneklése követte. Ez volt ugyanis számunkra a zord idők himnusza. Mert himnuszos lelkület nélkül mit sem érnek a kenetes szavak.

A következő napon a kisdiákot már a bezárt főkapu fogadta. Az egykori Ebhát (később Kazinczy), mostanság Kogalniceanu illetve a Sáros utca felőli bejáraton át, az alagsori szintre süllyesztett kapuszoba előtt juthattunk be az udvarra, a szemközti lépcsőház felől fel az emeletre. A volt Nagyköz (ma Bolyai, egykor Stefan cel Mare) utcára tekintő oldalon voltak az osztálytermek. A díszterem alatt, az első emeleten a "Fizikum" és fizika-kémiai szertár, a főispáni hivatallal szemben pedig a természetrajzi előadóterem és szertár. Mindkét terem amfiteátrumos elhelyezésű padsorokkal. A második emeleten volt a rajzterem és szertár, a sarokban pedig az ének- és zeneterem. Rajzot és szépírást ugyancsak tanultunk. Éneket is.

A kapubejárattól lehetett eljutni a bentlakásba. A régi és az új épület között lépcső vitt fel az emeletre. A lépcsőház melletti szobákban a felügyelő tanárok laktak.

Kollégiumon egykor bentlakással ellátott felekezeti középiskolát értettek. A XVIII. századtól kollégiumon főként a református felekezeti iskolákat, amelyek mellett bentlakás is működött, nem utolsósorban azért is, hogy a diák az együtt lakás és együtt tanulás révén a társadalmi életre való felkészítést megfelelő közegben sajátítsa el.

KOLLÉGIUMMÁ az iskolát valójában a bentlakók közössége tette.

Alkalmam nyílt bepillantani a cambridge-i Kings College kápolnájába. A diákkórus éppen akkor próbált. Visszahúzódtunk, hogy ne zavarjuk meg készülődésüket. Egy másik kollégiumban márványtábláról a valamikor ott tanult kiválóságok nevét olvashattuk le. Mekkora erkölcsi tőke ez az ott tanulók számára! Merem feltételezni, a közös ének, a közös labdajáték, az evezőverseny izgalma teszi a hagyomány értékeinek védelmét a páncélszekrénynél időtállóbbá.

Földönfutó erdélyi létünk hervadhatatlan értéke a tanulási igyekezet. Az oktatás megszállottsága. Kedvelt obszerváns ferences szerzeteseit maga Hunyadi János támogatta kolostorépítési szándékukban, s ettől az időtől számíthatjuk Marosvásárhelyt az intézményes oktatás kezdetét. Egy évszázaddal később, a hitújítás korában az elmenekült ferenc-rendiek megüresedett kolostoriskolájában az erdélyi országgyűlés rendeletére, immár református irányítás mellett indult meg újra, ugyancsak írásos bizonyítékok szerint, az intézményes oktatás. Marosvásárhelyt csakúgy, mint Kolozsvárott, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyt, a protestáns, valamivel később a korábban megszakadt de megújhodott katolikus felekezeti oktatás is.

Tatár és török hódítás után, a török és az osztrák felé állandó figyelés és óvakodás századaiban mi maradhatott Erdély gyakran kifosztott népé-nek más, mint a hite és a tanultságra törekvés vágya. De mi maradt a kiváltságokat élvezett szászságnak? Ugyanaz. Talán annyiban előnyösebben, hogy támogatásukra néha nagyobb készség mutatkozott védettebb anyaországuk felől.

Ne habozzunk áldani azoknak az anyáknak az emlékét, akik a zsenge kort megért gyermeket az együtt lakás, az együtt étkezés, a tisztálkodás és a közösen tanulás kollégiumi életére felkészítették. Mert a fehérneműt el kellett rendezni, a gombot, ha leszakadt, fel kellett varrni. Lyukas harisnyában nem lehetett megjelenni. Igazodni kellett a szobatársakhoz és adott esetben "közösséget is kellett vállalni" a bajban, mert a "fikás- kodást" a közösség - így vagy amúgy - nem tűrte: büntette.

A hajnali mosdás, öltözködés után "lustra" - számbavétel, majd reggeli és a lecke rövid áttekintése után az órákra indulás "becsen-getésig" lezajlott. Órák után ebéd, majd játékszünet. Aztán "szilen-cium", vagyis a tanulás csendes órái töltötték ki a kisdiák idejének javát, természetesen megfelelő felügyelet mellett. A legkisebb közösség irányítója a "szobafőnök úr" volt, a felsős diákok valamelyike. Nála rangban nagyobb volt a tanuló valamelyik végzős diákfőnöke, ám az igazgató képviseletét ellátott "apparitor"-nak szolgálati ideje alatt az igazgatót megilletett tisztelet dukált. Ez a "mél-tóság" sorra járt a felsős bentlakók között. A diák- felvigyázók fölött állottak a "bentlakó felügyelő tanárok", akikhez eligazítás végett bízvást lehetett fordulni.

Amint a hegyi patak kövei egymást morzsolva csiszolják, úgy csiszolódott maga a "nemes tanulóifjúság" felnőtté, férfivá.

A nagyobb diákról a kisebbre szállt hagyományok ápolásának része volt ebben a nevelésben. Ám a kollégium ennél többet jelentett. Ott volt példának okáért az a majd százezer kötetes tanári könyvtár, amelyhez a diákok közül kevesen juthattak ugyan, de amelynek talán nagyobb erkölcsi súlya volt a pénzbeli értéknél. Azokról a ritka értékű, korabeli tudományos könyvekről van szó, amelyeket a peregrinus diákok akár önmegtagadásuk árán is azért szereztek meg és juttattak haza, hogy az iskola tanárai megfelelő felkészültséggel taníthassák többre vágyott tanítványaikat. Ebben a könyvtárban kapott helyet az a fölöttébb értékes tudományos dokumentáció is, amelyet a Sárospatakról elüldözött diákok és a velük együtt tartott tanárok az ottani kollégium zászlaja alá felsorakozottan menekítettek előbb Gyulafehérvárra, majd Marosvásárhelyre, egyszersmind főiskola rangjára emelték az egykori várbeli "particulát". Ősnyomtatvá-nyok, egyedi példányok tették rangossá az iskola könyvtárát, s a kisdiák idejekorán megtudhatta, hogy a kincs egyes darabjait néha véráldozattal szerezte meg a párás tengeri levegőt elviselni képtelen peregrinus diák. Akinek utolsó erejéből mégiscsak telt annyira, hogy a megszerzett betűerdőt hazajuttassa.

És ott volt az orgona, a széki gróf Teleki család adománya. A karosszékekben a módosabb adományozók neve, esetleg címere. A padokon, réztáblán ugyancsak nevek. Figyelmeztetőül és serkentés gyanánt. De örök mementóként, hogy a támogatók garasai gyűltek iskolává, s tették kötelezővé a gondos kezelést.

És ott volt a Kollégium nyomdája, amely sok más mű mellett a Török áfium elleni orvosság utánnyomását végezte. Később a nyomda árát is beépítették az új kollégiumba. Mert a világ fejlődésével az igények is megnövekedtek. Legkivált az oktatás minőségi színvonalával szembeni igények.

NE NYITOGASSUK FÖLÖSLEGESEN A TÖRTÉNELMET! Félszáznál is több éven át az egyházakat a tanügyi reform ürügyén megfosztották iskoláiktól. A marosvásárhelyi kollégium sem lehetett kivétel. S amikor ránk köszöntött az elorzott földbirtokok, lakóházak, aranyérmék, családi ereklyék, eltulajdonított művek és alkotások visszaszolgáltatásának ideje, többek között itt, Marosvásárhelyt vetődött fel szokatlanul tüzes szenvedélytől szítottan, hogy a Bolyai Farkas líceum pedig maradjon meg két tannyelvű líceumnak, mert - mondották - a diákok már így szokták meg.

Korom ellenére kicsi fiú vagyok ahhoz, hogy a "nagyobbak" vitájába bele mernék szólni. Annyit mégis meg merészelnék kérdezni: vajon a követelőzők annyira "pragmatikusak " volnának, hogy a Mózes V. könyve V. részének 18. versét, a "ne kívánd a te felebarátodnak feleségét. Ne kívánd felebarátodnak házát vagy szántóföldét, vagy szolgáját vagy szolgálóleányát vagy tehenét vagy szamarát és semmit ami a te felebarátodé" - azért nem volna szabad a kollégiumra is érteni, mert a Tízparancsolat szövegében az iskola nem szerepel? De azért sem, mert a "felebarát" héber megfelelője jogilag és nyelvileg tisztázatlan fogalom? Nem! Kedves fiúk és lányok! Itt magáról a kollégiumról van szó, a szó valóságos értelmében. A hagyományos meghatározás szerint. Előbb a római katolikusok, később a protestáns vallásfelekezetűek is használták. S hogy az iskola fogalmát mifelénk a zsidó hitközösségek ugyancsak a kialakult európai gyakorlat szerint értelmezték, azt a tanügyi reformmal elorozott 124 zsidó felekezeti iskola államosítása igazolja.

TISZTELT VOLT BOLYAISOK, akik az egykori Kollégium megcsonkított örökségét számbavétel nélkül kapták meg: csupán a falakat, a szertárakat, a padokat és katedrákat. Szóljunk néhány szót immár nyíltan.

Sokan abból csináltak karriert, hogy a kommunistákat, a kommunizmust szidalmazták. Az ítélkezés nem a mi dolgunk. A fél század eredményeinek áttekintése annál inkább.

A tanügyi reform állami irányítású oktatást, szemléleti átnevelést hozott. Az oktatói kar egyik része az új tanokat igyekezett elfogadni, a másik része tantárgyának várfalai mögött keresett lelki békét és menedéket. Volt közöttük lelkes, volt köztük közömbös, volt csalódott is, hisz a tanár sem más, mint ember. Bennünket az érdekeljen, mennyire tudtak tanítványaiknak maradandót nyújtani.

A jeles matematikus nevével fémjelzett iskola a fél század s a temérdek gáncs ellenére is megmaradt a patinás középiskolák között. Amit a kollégiumi nevelésből a Bolyai Farkas líceum nem nyújthatott, abból néhányat hadd említsünk meg most, itt.

1. Odalett az iskola önkormányzata. Az a joga, hogy pályázatok alapján maga válogassa meg a jelentkezettek közül az iskolához méltó tanár kollégákat.
2. Az egyházi főhatóságnak nem állott módjában - bármilyen szerény keretek között - ígéretes tanárait továbbképzés szándékával külhoni tanintézetekbe küldeni.
3. A közismerten korrupt "káder- irányítás"-nak nem akadt ellenszere. Protekciós honleányok eséllyel versenyezhettek a többre érdemes esélytelenekkel.
4. A diákokban nem alakulhatott ki a birtokosi szemlélet, amely arra sarkallotta volna őket, hogy az adakozásból összegyűjtött értékeket az utánuk következőknek sértetlenül adják tovább.
5. A külső megjelenés (a templomba vonulás, a hivatalos ünnepi felvonuláson szereplés, a tornavizsga), mindenekfölött pedig a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság előadóestjei a diákságot a nemes ügyek részesévé tették. Ez mind elmaradt.
6. Maga a bentlakás kialakított rendjével amolyan toborzó intézmény szerepét látta el, olyan közösségi szolgálatra felkészítő "meleg-ágyét", ahonnét szárba szökkenő palánták fejlődhettek volna.
7. Kollégiumi tanárnak lenni megtiszteltetést jelentett: a kiválasztás rendszere önmagában is minősített. Volt olyan időszak, amikor több kollégiumi tanár szerzett egyetemi magántanári képesítést.
8. A kollégista diáknak meg kellett ismerkednie a másság fogalmával, és ezt be kellett tudnia építeni saját életvitelébe. Az erdélyiség mindennapos gyakorlatába.

A LEGUTÓBBI ÉVEK EGYETEMI FELVÉTELI VIZSGÁI az oktatás hanyatlásának tényéről vallottak.

Bennünket nem elégíthet ki a "föl- tétlenül szükséges" elsajátítására korlátozódó tanítás. A "diplomás segédmunkás fiatalok" útra bocsátása. Odaát megtehetik. Itthon, a félszázados lemaradás tényének nyilvánvalósága mellett - nem. Nem nyugtathat meg sem a külföldre került és ott remekelő néhány kiválóság sikere, sem pedig a tömeg szintjére leszállított igény. S miközben a magyar közélet a "határon onnan" meg nem született csecsemők hiányát az itthon felserkent fiatalokkal igyekszik pótolni, a mi fiataljaink versenyképességének mércéjét - akárcsak egykoron a peregrinus kollégisták meg a tanítórendek neveltjei - lehetőségeik legfelsőbb szintjére vagyunk kénytelenek helyezni.

George Orwell elrettentő képet ad nemcsak a testi és lelki terror fenyegetéséről, hanem az emberi beszéd, sőt az értelem leépüléséről is.

VÉN EURÓPA, VIGYÁZZ! A csarnokban összesereglett, tanulni vágyó görögök szelleme tetemre hívja az utódokat. Most művelt alkotókra van szüksége a világnak. Legkivált a mi világunknak. A holnap emberének olyan "kollégiumi" nevelésre van szüksége, amely az ismeretanyag mellé egészséges szellemi irányítást is ad. Akárcsak egykoron a Bolyaiaknak, a XX. században pedig a Kármán Tódoroknak, Szent-Györgyi Alberteknek, Szilárd Leóknak, Neumann Jánosoknak, Bay Zoltánoknak, akik felkészítésük és elindításuk során annyit kaptak útravalóul, amennyit csak bensőséges megilletődöttséggel voltak képesek felidézni. Ápolni.

Elhomályosodott látással, megcsappant hallással, elbizonytalanodott lépéssel vonul fel meggyérült menetoszlopunk, hogy rekedtes hangon róhassuk le tiszteletünket: Ave Alma Mater! Morituri Te salutant...  

2002. 08. 23.  

Bolyais Világtalálkozó
(b).

Új világot építeni a régiben – Bolyai János parafrazált mondata lesz a mottója a második évezred küszöbén a Millennium évében tartandó Bolyais Világtalálkozónak, amelynek szeptember elsõ napjaiban ad otthont az alma mater. A rendezvény kezdeményezõje a Bolyai Collegium Alapítvány, amelyet az Öregdiákok Baráti Köre támogat a szervezésben. Mivel az iskola hajdani diákjai az egész világba szétszóródva öregbítik a neves református kollégium hírnevét, több mint 200 meghívót küldtek szét a határokon túlra. De azokon kívül, akik meghívót kaptak, az iskola minden volt diákját hazavárja mind Marosvásárhelyrõl, mind az országból, mind a nagyvilágból – pontosított Bálint István, a líceum igazgatója.

A nagyon rossz állapotba került iskolaépület felújítása javában tart, s az újjáépítési folymatban, ebben a felgyorsult fejlesztési programban, nagy szükség van az összefogásra, a támogatásra, az anyagi háttér erõsítésére, amit a volt diákoktól vár az iskola jelenlegi vezetõsége.

A világtalálkozó programja szeptember elsején a vendégek bejelentkezésével kezdõdik, este az iskola felújított konviktusában állófogadást szerveznek. Szeptember másodikán, szombaton egész napos rendezvénysorozat szerepel a programban, délelõtt az iskola udvarán megemlékezõ ünnepséget tartanak, délután a díszteremben zajlik a jelenre és a jövõre összpontosító ünnepi műsor, amelynek keretében neves művészek, a Maros Művészegyüttes mellett bolyais diákok is fellépnek.

Este díszvacsorára várják a meghívottakat.

Vasárnap délelõtt ünnepi istentisztelettel, valamint a két Bolyai sírjának és szobrának megkoszorúzásával zárul a világtalálkozó, amelyre várják az iskola volt növendékeit, és reménykednek abban, hogy a támogatás sem marad el.

A külföldi vendégeket önköltséges áron a Park Szállóban szállásolják el, s a díszvacsorán is önköltséges alapon lehet részt venni.

Az esemény tiszteletére napvilágot lát a Bolyai 2000-es emlékkönyve , az iskola valamennyi volt diákjának a nevét tartalmazó kiadvány, továbbá egy CD-lemez, rövid ismertetõvel, és az épületre vonatkozó valamennyi műszaki adattal, egy emlékplakett, valamint a bolyais jelvény.

A Világtalálkozót a Román Nemzeti Bank, a Román Kereskedelmi Bank, a Piraeus Bank, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala és magánszemélyek támogatják.  

2002. 08. 24.  

Még egyszer a Bolyai Alkotótáborról

Múlt szombaton eléggé részletesen foglalkoztunk a marosvásárhelyi Bolyai Alkotótáborral, a beszámoló azonban egyoldalúnak tűnhet, mert többnyire csak a határon túlról érkezett művészek gondolatait adtuk közre, az ő munkáikról szóltunk aprólékosabban. De természetesen a honi festők, szobrászok is ugyanolyan figyelmet érdemelnek. Akik megnézték a táborzáró kiállítást, meggyőződhettek műveik értékéről, fontosságáról, ma tehát az ő kompozícióikból is igyekszünk olvasóközelbe hozni néhányat.

Ezek is tükrözik azt a kettősséget, amely a meghívott alkotók elképzeléseit jellemezték az első két esztendőben. A Bolyai-téma egyfelől, ami a legváltozatosabb művészi megközelítésben konkretizálódott a várbeli művésztelepen, másfelől teljesen különböző jellegű alkotások, amelyek ugyancsak a tábor késztetésére születtek - íme ebben fedezhető fel leginkább a duplicitás. Valószínűleg ez a kettős jelleg a továbbiakban is megmarad, hiszen mindig lehetnek majd olyan alkotó vendégek, akiket elkezd izgatni a tér, az idő, a párhuzamosok kérdése vagy egyéb hasonló elméleti, filozófiai problémák, melyek a névadó két nagy tudóst is behatóan foglalkoztatták, és megkísérlik festészeti, szobrászati feladattá átlényegíteni azokat, és olyanok is biztos akadnak majd, akiket a városkép, a táj, a hely másfajta szelleme ösztönöz munkára.

A szervezők nem akarnak semmilyen megkötést, amit a kezdeményező Csegzi Sándor és Simon Endre valójában szeretne, az az, hogy a tábor hosszú távon kinője magát, olyan rangra tegyen szert, amilyenre a neve, a névadó életművének presztízse kötelezi. Ezt a táborozásra meghívandók majdani hozzáállása, alkotói, emberi igényessége is nagymértékben garantálhatja. Mindeddig ilyen jellegű gondok nem is akadtak, szépek, színvonalasak a munkák, akár a nem-euklideszi matematika, akár a két Bolyai alakja, egyénisége, akár valami más ihletkör vonzásában fogantak.

A már említett táborvezető, Simon Endre például tájélményeit osztja meg a nézőkkel, nagybányai, marosfői emlékeit elevenítette fel kékdominanciájú könnyed pasztelljein. Kuti Dénes is hű maradt önmagához, kilenc részből összeálló, nagy felületű festményét a közönség által oly kedvelt élénkzöld, derűs rét uralja, de a képet függőlegesen és átlósan átszelő, fonott fűparalelek már sajátos gondolati töltettel terelik a festő kívánta irányba a nézők figyelmét. Érdekes, hogy milyen változatosan lehet kezelni a párhuzamosok problematikáját.

Pokorny Attila spirálisan tekeredő kígyók formájában alakította látvánnyá a témát kisebb méretű kőszobrán.

Ioan Sulea festménye, a Bizánci fények szintén ebbe a világszemléleti vonulatba sorolható. A vonalak, formák, görbületek, domborulatok játékára alapozott Horváth Ödön szobrászművész, akinek újabb travertintömbje az absztrakt iránti vonzalmáról tanúskodik. Egyike azon kevés idei műveknek, amelyek a szoborparkot gazdagítják. Hunyadi Lászlót Márton Áron személyisége, példás élete és áldozathozatala többszörösen is megihlette. A püspök hitet, emberséget, jóságot sugárzó portréját mintázta meg az alkotótábor számára. Fiatal pályatársa, a szovátai Sánta Csaba kisplasztikákkal jelentkezett. Remek bronzgroteszkjei modern hangvételükkel tűnnek ki. És persze mesterségbeli tudását is szemléletesen tükrözik, meg tudjuk érteni, miért fordulnak olyan sokan bronzöntő műhelyéhez, ha nehéz feladatokról van szó. Korszerű szemléletért Bob Józsefnek se kell a szomszédba mennie. Rég nem hallatott itthon magáról, több mint két évet töltött Amerikában. Most újult kedvvel vetette bele magát a festésbe. Kettős tagolású, sejtelmes, visszafogott színvilágú, nagyméretű kompozíciója korokat, lehetséges világokat ütköztetve sugalmazza a képzeletserkentő festői szándékot.

N. M. K.  

2002. 08. 27  

Sikeres volt A két Bolyai élete és kora vetélkedő
Tudás, tehetség, ötletesség
(bodolai)

Valóságosan és képletesen is forró volt a hangulat pénteken este a Kultúrpalota Tükörtermében. Hét csapat versengett a Kárpát-medencei magyar fiatalságot képviselve a két Bolyai életéről és koráról meghirdetett tudománytörténeti vetélkedő döntőjében. Hét csapat, 21 fiatal, akik közül különösen a messziről érkezők, bevallásuk szerint ezeroldalas könyvészetet néztek át a szinte egy évig tartó felkészülés idején. Tudásban, ötletességben, tehetségben valamennyien jelesre vizsgáztak, ezért jár minden elismerés a versenyzőknek, felkészítő tanáraiknak és a marosvásárhelyi Appendix Alapítványnak a vetélkedő megszervezéséért. A versenylázon kívül a tévéfelvételhez szükséges reflektorok, a zárt ablakok miatt is forró volt a hangulat, s így Duna Televízió jóvoltából azok is végigkövethetik majd a versengést, akik nem jutottak be pénteken este a Tükörterembe.

A csapatokat Nagy István színművész, a műsor vezetője üdvözölte, majd a saját készítésű rövidfilmekből ismerkedhettünk meg a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum, a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola, a vajdasági Bácskatopolyai Gimnázium, a révkomáromi Marianum Egyházi Iskola, a nagyváradi Iosif Vulcan Tanítóképző, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum versenyzőivel.

Az ő teljesítményüket kellett elbírálnia a vetélkedő jeles személyiségekből álló zsűrijének dr. Kiss Elemér-Bolyai kutatóval, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjával, a Sapientia Egyetem professzorával az élen, akinek dr. Weszely Tibor Bolyai- kutató, a Sapientia Egyetem docense, Zsigmond Irma, a marosvásárhelyi Teleki- és Bolyai-múzeum munkatársa, dr. Oláh-Gál Róbert Bolyai- kutató, a Babes-Bolyai egyetem adjunktusa és Dáné Károly, a versenyt szervező Appendix Egyesület elnöke segédkezett.

A kérdések igen változatosak voltak, a Bolyaiak szülőhelyével, az életükkel, a marosvásárhelyi emlékhelyekkel, a Református Kollégiummal, a Bolyai János munkásságával kapcsolatos tudnivalókat érintették, a hatodik pedig a Bolyai család levelezésére vonatkozott, egy-egy részletből kellett megállapítani, ki kinek írta a levelet. Nemcsak matematikai ismereteiket, íráskészségüket is bizonyították a csapatok, amikor rövid fogalmazást kellett rögtönözniük Bolyai Farkasról, a tanárról , apa és fiú ellentétéről és összetartozásáról, illetve Gauss szerepéről Bolyai János életében. E próbában különösen a sepsiszentgyörgyi Buzsi Enikő jeleskedett, akinek fogalmazása mind tárgyi tudás, mind pedig a stílus szempontjából is elismerésre méltó volt. A gondolkodási időben Székely János-szonettek hangzottak el Bodolai Balázs és Bokor Barna harmadéves színihallgatók előadásában, majd Székely Bálint hegedűművész játéka szórakoztatta a közönséget. A szólista Paganini-Capricciókat adott elő, amit a korabeli plakátok tanúsága szerint Bolyai Farkas is játszott hajdanában.

Az utolsó próbatételnél vált valóban színessé a gondosan összeállított vetélkedő, amelynek során kirajzolódott a Bolyaiak életének és munkásságának szinte minden jelentős eseménye. A feladat az volt, hogy a csapatok egy általuk elképzelt jelenetet adjanak elő a Bolyaiakról. A diákfantázia kimeríthetetlen, tanúsították a résztvevők, akik elsősorban klasszikus színházat mímelő, de ötletes, a mában játszódó jelenetet is bemutattak (mint például a gyulai csapat), igen nagy közönségsikerrel.

Végül is a fődíjat, a Budapesten székelő Marosvásárhely-Európa Társaság Bolyai Alapítványa által felajánlott 100.000 forintot, megosztva a gyulai és a marosvásárhelyi csapat kapta meg, 45 pontot szerezve a lehetséges ötvenből. A második helyen a sepsiszentgyörgyiek, harmadikon a topolyaiak, negyediken a budapestiek és a váradiak, az ötödiken a révkomáromiak végeztek. Valamennyi versenyző dr. Weszely Tibor legújabb könyvét, a Bolyai János: az első 200 év című kötetet kapta. Szép ajándék, de teljesítményük alapján talán az egyheti táborozásnál és a könyvjutalomnál is többet érdemeltek volna.

- A vetélkedő sikere, a csapatok teljesítménye azt bizonyította, hogy a sok nehézség ellenére is érdemes volt megszervezni, hisz az utolsó helyen végzett csapat is 80 százalékos teljesítményt nyújtott. A Bolyai-vetélkedőre Kárpát-medencei viszonylatban 41 iskola nevezett be, ami több száz diákot jelent. Nem találomra, precíz, több mint ezer oldalas könyvészet alapján készülhettek, amit már másfél éve kézhez kaptak.

Most, a döntő lejártával csak azt sajnálom, hogy mindössze 60 meghívottat tudott befogadni a terem, és ezúttal is elnézést kérek azoktól, akiknek nem jutott hely, de felvételről bárki megnézheti a Duna Televízióban - mondta Dáné Károly.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani Csegzi Sándor alpolgármesternek, a zsűri tagjainak, akiknek nem volt könnyű dolguk a kérdések kiválogatásában, és feleségemnek, Dáné Annamáriának, az Appendix Egyesület tagjának, aki rengeteget segített a szervezésben, valamint a fellépő művészeknek.

A zsűri nevében dr. Kiss Elemér nyilatkozta, hogy élmény volt a csapatok szereplése, amelyek tagjai sokat dolgoztak, sokat tudnak, ami a gyerekek szorgalma, tehetsége mellett a felkészítő tanárok érdeme is. Marosvásárhelynek pedig a Bolyai Év alkalmából a vetélkedő által is sikerült népszerűsíteni kincseit az egész Kárpát-medencében.

2002. 08. 28.

Ezüstfény a Bolyai udvaron
Korondi Kinga

Bárki jogosan gondolhatja, hogy úgy hull le rólam a kultúra, mint másról a ruha, de be kell ismernem, hogy a bolyais Öregdiák-találkozó emlékezetes momentumai az esti "zsibongások" maradnak. Tudom én persze, hogy volt ott emléktábla avatás és komoly előadásokban sem volt hiány, még a díszműsorra is elmentem, de közben alig vártam, hogy újra az iskola udvarán ülhessek a volt évfolyamtársaimmal. Hogy mások is voltak ezzel így, azt bizonyítja, hogy a szervezők által remélt 300 helyett szombaton több mint ötszázan voltak. Könnyű a készben hibát találni, könnyű mások munkájával elégedetlennek lenni, ezért csak félszájjal említem meg, hogy két sörcsap is elfért volna és szélesebb választék is.

De ettől eltekintve a hangulat igen jó volt. A tíz éve végzettek még méregették egymást, ki mire vitte, van-e már kocsija, háza a másiknak, a lányok szülési élményeiket mesélgették. Ismét mások csak mélyen hallgattak, és igyekeztek észrevétlenek maradni, ne kelljen kudarcaikról beszéljenek. A 20-25 éve végzettek többsége ma már megállapodott, gyerekei sorsáért aggódó szülő, már csak a konkrét, megoldandó problémákra koncentrál és ilyen alkalmakkor nemigen törődik mások megvalósításaival. A még idősebbek erre már csak több-kevesebb derűvel nézhetnek vissza, számukra elérkezett az idő újabb célokat kitűzni és azokat is megvalósítani.

Aztán egyszerre csak ez a sokszínű tömeg beszabadult a zárt térre. Gondolatban mindenki ugyanezen az udvaron volt, de évekkel korábbi képek jelentek meg képzeletében. A folyosókon most újra lehetett fürkésző pillantások veszélye nélkül mászkálni. Egy-egy tablót megnézni, és esetleg elszomorodni azon, "éppen a miénk miért nincs sehol?". A naivabbak időnként még a falfirkákat is kutatták, természetesen hiába. Nem tűnt fel az sem, hogy a mellékhelyiségek időközben visszaváltoztak a cigarettaparadicsomból padlócsempével ellátott megfelelő rendeltetésű helyiségekké. Az udvaron pedig állt a tánc.

Lassan megszűntek a korkülönbségek, felszabadultan lejtett mindenki. A fiúk lassan megbocsátották volt szerelmeiknek az egykori visszautasítást és hamarosan attól is sikeresen elvonatkoztattak, hogy már nem olyan csinosak, mint korábban, a lányok sem fürkészték a végtelenségig a meglett férfiak arcát, hogy megtalálják benne a gondtalan ifjakat. Órákig mindenki újra diáknak érezhette magát.

Jó volt ott lenni, pedig sokan hiányoztak. Emlékünkben ők is mindvégig jelen voltak. Aztán a búcsú pillanatában másodpercek alatt mindenki visszavedlett gondos szülővé, megbízható alkalmazottá, tanárrá, orvossá, egyszóval önmagává.

A telehold pedig mosolygó rendkívüli ezüstgömbből hirtelen miesnapi égitestté változott, de azért tette a dolgát és mintha csak meg volna rendelve külön erre az alkalomra, rendületlenül tovább világította az udvart.

2003. 08. 19.  

Emléket állítottak a tudósnak
(vajda)

Tavaly a nemzetközi Bolyai-év keretében a marosvásárhelyi Bolyai Társaság emlékszobát avatott a nagy tudós családi birtokának falujában, a Szeben megyei Bólya református parókiáján. Akkor ígérte meg Szombathfalvi-Török Ferenc, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének elnöke, hogy szobrot állítanak Bolyai Jánosnak. Az ötlet valóra vált, szombaton került sor a Ion Cândea képzőművész által elkészített szobor felavatására.

Szombathfalvi-Török Ferenc az ünnepségen elmondta, az összefogás szép példája a szoborállítás, hiszen az RMDSZ ötletét a megyei tanács anyagilag támogatta, míg a Romániai Németek Demokrata Fóruma, a Nemzeti Liberális Párt, Nagyselyk polgármesteri hivatala is segített abban, hogy az egy éve megszületett ötletet kivitelezzék. Giurgiu Gheorghe, a Szeben Megyei Tanács alelnöke, Martin Botesch , a Szeben megyei Német Demokrata Fórum elnöke, valamint Ioan Anghelina , Nagyselyk polgármestere beszédében hangsúlyozta: túl azon, hogy Bolyai János magyar volt, munkásságával az egyetemes tudományt gazdagította, így mindannyian büszkék kell legyünk arra, hogy itt élt és alkotott a nagy matematikus. Bólyát a nagynevű tudós kiemelte az ismeretlenségből. Amióta az emlékszobát felavatták - mondja a gondnok -, hetente több turistacsoport is felkeresi, s a vaskos emlékkönyv is már félig betelt. A falu is sokat fejlődött, rendbe tették a portákat, az ide vezető utat. Sikerült helyreállítani a régi iskolát is, ahova magyar házat rendeztek be. S mindezt egy olyan településen, ahol mindössze 100 magyar él. Bólya zarándokhely lett - fogalmazódott meg az ünnepélyen felszólaló matematikus professzorok, Acu Dumitru szebeni egyetemi tanár, dr. Kiss Elemér és Weszely Tibor véleménye alapján, akik Bolyai János munkásságát méltatták, illetve a jelenlevők azt is hallhatták, hogy a Kolozsváron született Jánost milyen kötelékek fűzték az ősi családi portához. Az egyetemes értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet ennek kapcsán Kötő József , az EMKE országos elnöke is.

Az ünnepséget követő beszélgetésekben elhangzott az a szándék is, miszerint a már majdnem romokban álló családi házat átvenné a helyi önkormányzattól a tudós emlékét ápoló Bolyai Társaság, s ide rendeznék be az emlékszobánál - amelynek kiállított tárgyai leltárát ez alkalommal is kiegészítették - terjedelmesebb Bolyai-múzeumot. Ez lenne a következő lépés, amely a Szeben megyei Nagyselyk községhez tartozó Bólya hírnevét tovább öregbítené, s a világhírű matematikus emlékét őrizné.  

2003. 08. 19.  

Nyílik a Bolyai Alkotótábor
(nk )

Tegnap már többen érkeztek, a mai ünnepélyes megnyitóra szinte teljes lesz a III. Bolyai János Alkotótábor művész vendégeinek a létszáma. A távolabbról érkezők névsorán 15, a marosvásárhelyiekén 7 képzőművész szerepel. A táborvezető Csegzi Sándor és a művészeti igazgató, Irsai Zsolt szerint az előző napokban már ismertetett programhoz igazodnak, kisebb módosulások természetesen előfordulhatnak. Ma délután 6 órakor tartják az avatóünnepséget a Mészárosok bástyájában. A rendezvény nyitott, mint ahogy számítanak a továbbiakban is a közönség érdeklődésére, hiszen minden este bemutatkozik majd valamelyik résztvevő. Vetítések, dokumentációs anyagbemutatók, beszélgetések kezdődnek esténként 7 órától, de már azelőtt, a délutáni műhelymunka is a nyitottság jegyében zajlik. Az egyéni projekteken délelőttönként dolgoznak a meghívottak.

Ismerkedjünk meg velük, íme azok listája, akiket Marosvásárhelyre várnak: Balogh Csaba, Balogh Erzsébet, Elekes Károly, Katona Zoltán, KissPál Szabolcs, Nagy Árpád, Pika, Sörés Zsolt Budapestről, Garda Aladár László Németországból, Krizbai Sándor Szentendréről, Mátyás László Kolozsvárról, Palkó Tibor Jászberényből, Patatics Alexandru és Sorin Vreme Temesvárról, Sándor János Fótról és Teodor Graur Bukarestből. A helyiek képviseletében Bartha József, Birtalan Zsolt, Kölök, Irsai Zsolt, Kusztos Enikő, Pál Péter, Sebesi Sándor és Szabó Zoltán Judóka vállalta az augusztus 31-ig tervezett táborozást.

A művésztelep az idén hangsúlyozottan fórum jellegű. Ilyen szempontból a csúcseseményre augusztus 26, 27, 28-án kerül sor, akkorra időzítették az Itt, a távolban - központok és perifériák című szimpóziumot. Ezen jeles művészeti írók, esztéták, művészettörténészek részvételével vitatják meg a Kísérleti művészet a perifériákon, Művész - művészeti migráció, központok kialakulása, Kortárs művészet kisebbségben című témákat. A meghívottak között van Ágoston Vilmos, Beke László, György Péter, Sebők Zoltán Budapestről, Vécsi Nagy Zoltán Hatvanból, Bíró Béla Sepsiszentgyörgyről, Nadasan Timotei Kolozsvárról, Bartha József, Irsai Zsolt, Ungvári Zrínyi Imre, Ungvári Zrínyi Ildikó Marosvásárhelyről.

Augusztus 28-án kiállításon is felsorakoznak a táborlakók, akik elsősorban médiaművészeti munkáikat tárják az érdeklődők elé.

Pro Etnica - nemzetiségek fesztiválja 2003  

2004. 08. 19.  

Textilművészek a Bolyai Alkotótáborban
(nk)

Egy kis fantáziával akár magunk elé is képzelhetnők: vidáman leng a marosvásárhelyi Bolyai János Alkotótábor zászlaja. Még nincs ilyen, de egy-két hét múlva már lehet. Az idei, immár IV. táborozás ugyanis a textilművészetre összpontosít, és témája a Zászló. Augusztus 27-ig, a táborzáró kiállításig a művésztelep 22 résztvevője valószínűleg e jelképes műtárgy megannyi változatát hozza létre.

A kapunyitás ünnepélyes mozzanatára kedden késő délután került sor a tábor hagyományos színhelyén, a várban. Az előző három alkotó együttlét során született festményekből, szobrokból rendezett tárlat keretében hangzottak el az üdvözlő szavak, a nyitóbeszédek. Csegzi Sándor alpolgármester, az EMT helybeli fiókszervezetének elnöke, a tábor, az egész kezdeményezés elindítója és éltetője köszöntötte a megjelent művészeket, művészetkedvelőket, ismertette a Bolyai Alkotótábor eddigi történetét, a mostani és a távlati elképzeléseket, melyek a nagy tudós szellemét ápolva, úttörő gondolkodásából tanulva szolgálják a művészi és tudományos értékteremtést.

Gheorghe Muresan szobrászművész, a Képzőművészek Szövetsége vásárhelyi fiókjának elnöke is hangsúlyozta a tábor és a vele összefüggő rendezvények jelentőségét, kiemelve, hogy az egyre markánsabb művésztelep új színnel gazdagítja a megyeszékhely kulturális életének palettáját.

A kiállításon látható változatos és igényes anyagból kiindulva, Nagy Miklós Kund az idei alkotómunka különlegesnek ígérkező termését vetítette előre. Marosvásárhely a hazai textilművészet fővárosává lépett elő, mondotta, az évente megrendezett Ariadne-seregszemle mellett ezt ez a tábor is bizonyítja. A szerencsésen megválasztott téma és műfaj, a zászló, amely a régi időktől mindmáig sokat mond az embereknek, igen hasznos lehet a városnak, növelheti vonzerejét, ha majd a várban vagy a főtéren ott pompáznak a színes, fantáziadús alkotások, melyek a következő napokban kerülnek ki a textilművészek kezéből.

Az alkotókat Nagy Dalma textilművész mutatta be, Csegzi Magdolna mellett ő a házigazda, a mostani közösség művészeti vezetője. Kiemelte, hogy a helyiek társaságában kolozsvári, nagyváradi, bukaresti, sepsiszentgyörgyi, budapesti és bajai textilesek dolgoznak a tábor nyitott műhelyeiben. A névsor: Andor Vatamanu Corina, Andreescu Georgina, Bandi Katalin, Bodor Judith, Csiky Szabó Ágnes, Epaminonda Tiotiu, Gliga Maria, Hunyadi Mária, Kántor József, Kántor Zita, Károly Zöld Gyöngyi, Kovács Gabriella, Kozma Rozália, Köllő Margit, Novák Ildikó, Puskai Sarolta, Radó Klára Lídia, Sajgó Ilona, Simó Enikő, Urzica Baciu Corina, Tatulescu Mihaela.

A vásárhelyi közönség, az érdeklődők betekinthetnek a tábor életébe, munkájába, figyelhetik a műtermekben születő műveket. A művészek elképzeléseiről is képet alkothatnak, hiszen nyilvános beszélgetésekre, találkozókra is sort ejtenek. A legközelebbi ilyen esemény ma délután 5 órától zajlik a várban. Sebestyén Mihály lesz a vitaindító a Csütörtöki kimenő a zászlókhoz című rendezvényen.

2004. 08. 30.

Kiállítással zárt a IV. Bolyai Alkotótábor
(nk)

Az eddigiek közül a mostani volt a legsikeresebb táborozás - hangzott el többször is pénteken a marosvásárhelyi várban az egykori tiszti épület két emeleti galériájában. Nehéz ezt így egyértelműen eldönteni, már csak azért is, mivel ahányszor megnyitotta kapuit a nagy tudós nevét viselő művésztelep, annyiféle műfaj és tematika köré összpontosította az alkotó energiákat. Az viszont kétségtelen, hogy a közönség az idei alkotótábor zárókiállítását tisztelte meg legnagyobb számban jelenlétével. És senki se csalódott: gazdag, szép, változatos, eredeti műegyüttesnek örülhetett.

A huszonkét textilművész tehetsége, inventivitása, tudása legjavát nyújtva, az alkotási folyamatot tíz napba sűrítve, megfeszített munkatempóban, és egymást segítve, ösztönözve színpompás, ötletes, jelképekben bővelkedő zászlógyűjteménnyel ajándékozta meg a tábort s ezen keresztül a várost. Hangulatos, derűs látvány fogadja a belépőt, illetve már a bejáratnál lengedező különleges lobogók is megnyerik tetszését. Ezt hangsúlyozták a megnyitón a beszélők is: a tábort éltető Csegzi Sándor alpolgármester, Gheorghe Muresan, a képzőművészeti szövetség helyi fiókjának elnöke és Nagy Miklós Kund szerkesztő. Sokféle textilmunka szemlélteti a Zászló-téma határtalan lehetőségeit. Érdemes meggyőződni róla, a számos művészetkedvelő, akik között ott voltak jó néhányan a megye és a város elöljárói közül is, egyöntetűen tanúsíthatja. Két hétig délelőtt 10 órától délután 4-ig a tárlat látogatható.