Bolyai Farkas

"Születtem Bolyában 1775-ben febr. 9.-én. Kedves emlékezetű nemes, de csak közepes birtokú szüleim Bolyai Gáspár és Pávai Vajna Krisztina hetedfél éves koromban Enyedre vittek, azután híres pap és professzor Herepei János keze alá, az hol is szinte rendkívüli emlékező, képzelő és figyelő tehetségeim a virágbimbóban többre mutattak mint amit nyílása kifejtett….Grammatista koromban, mikor praeceptorom poeta tanítványait tanította, egyéb dolgom mellett figyelmem részével annyit vettem fel, hogy Molnár grammaticáján magamra átmenve, anélkül, hogy tudta volna valaki, papírosat kértem a praeceptoromtól, mosolyogva adott, de csodálkozott verseimen. Aztán tanítván (a praeceptor) annyira vitt, hogy uraságokhoz vitetve akárhány ember előtt, akármiről azonnal jó deák verset csináltam./.../Radix quadratát, cubicát húztam eszemben hiba nélkül tizennégy számból is, a végén mégtöbb számot kérve, szólottak hozzám, feleltem - elküldöttek, s helyemre menve vissza a táblán képzelt írást ott találtam ahol félbeszakadt, s mind a táblán képzelve folytattam de az okát nem tudtam, még azt sem, hogy okát kell tudni."

"Csakugyan ezen hírem következéséül, mikor a német classisból rhetor lettem, N./emes/ ritka szép elméjű és lelkű (Atticusi s Agricolai biographiára méltó) B./áró/ Kemény Simon mellé vitettem tanulótársul, a praeceptorom testvére, azutáni professor Herepei Ádám keze alá, az honnan deák, német, és franczia -készséggeli beszéddel és írással a históriai, és kevés mathesisi tanulással, tanítom professorrá létével Kolozsvárra, a híres theológiae professor Szathmári (Pap) Mihály házához mentünk lakni és ottan több professorokat járván, végre négy napi censurát adtunk a nagy auditoriumban. A mathesist a mostani (1840) derék professor Méhes Sámuel derék atyjától ( M.Györgytől ) hallgattuk… prof. Szathmári a theológiát oly tűzzel tanította, Mózesi ábrázattal, hogy vigyázni intvén engem, nehogy mathesisbe merülve a hit dolgában is hasonlót kívánjak, annyira meghűltem a mathesishez, hogy n./emes/ b/áró. Radák Ádám ajánlván, hogy maga költségén az Ingineur Akademába küld, azt feleltem, hogy ideigi fényért örök idvességemet fel nem áldozom."/

A censura után hol egy, hol más ellenvetés jővén eszembe, mindenkor megmondottam a nagy Gamelielnek / Szathmári prof./, hogy a sátán mivel kísért. Végre mikor a kiürült feneket láttam, fanaticusból atheus, lettem -iszonyú állapot./.../ Ezután kezdettem életnemről gondolkodni. Kolozsvárt sokáig járva a rajzoskolába, nagy kedvet kaptam különösön a históriai képíráshoz: a professor sokszor mondván Verfluchte Keckheit im Planzeichen, arra unszolt, hogy képíró legyek, de a szemem lőpornak -melyet magam csináltam- véletlen fellobbanásával annyira meggyengült, hogy az orvosok minden jó szemet kívánó életneméről lemondani tanácsolták. Ugyanazon időben állván fel az első magyar Játékszín, azon többször játszottam is, s az első magyar operát -az Aranyidőt - hallva, másnap hegedülni kezdettem tanulni./.../ Ugyanakkor azon is járt az eszem, hogy színész legyek.. Együtt indulva fel /a külföldi egyetemre/ B. Kemény Simonnal, betegség miatt maradtam el; ugyanis Zilahon valami változásom esvén, hánytatót adtak, s estve egy jó öreg asszony szép szőlővel kínált és én a theológiai systema kiterjedt eltanulása után azt feleltem, hogy nem tudom, nem árt-e hánytatóra? s az asszony is csak annyit tudva erősítvén, hogy még megfrissíti a belső részeket, ettem - semmi remény nem volt hozzám s csak holtigi gyomorgyengeséggel maradtam meg. Így félévvel maradtam el B. Kemény Simontól."

"… (Bécs) mely nap felesküdtem volna, alább megírandó okból már Jénában volt b. Kemény Simon levelét vettem, melyben kért, hogy ha valaha ért a szava előttem valamint, menjek fel, hogy beszéljünk együtt. Felmentem s ott maradtam a báró költségén. Az holott is csak hamar a Sale vize mellett sétálva kezdettem kevés szétszórt homályos mathesisi ismeretemről azt az utat, melyen megvénülve is találom magamat. Kettő vitt rá, egyik a szememre nézve adott orvosi tanács, melyért nem mervén sokat olvasni, sok ideig mind csak gondolkodva tanultam; a másik pedig a tudatlansá˙g, mely miatt a természet lett vezérem. Úgyis megszoktam volt ezen módot, hogy nehezen vettem magamat az olvasásra, az is hozzájárulván, hogy a könyvek különböző módjához szoknom kellett - belejővén nem kis kedvetlenséggel láttam sok sajátomnak véltet meglenni. Jénában akkor tanított Fichte, Schiller nem tanított, de szerencsénk volt tisztelni."

Göttingába mentünk, az holott is Kästner , Linchtenberg szenvedhettek, s megismerkedtem az akkor ott tanuló Gauss al, kivel máig is barátságban vagyok, noha távol attól, hogy vele mérkezzem; a legszerényebb s a legkevesebbet mutató; nem harmadnapig, mint Plátóval - évekig lehetett vele valaki a nélkül, hogy megtudja nagyságát - kár,hogy nem tudtam ezt a czimtelen sarkú, hallgató könyvet felnyitni, s olvasni; én se tudtam hogy milyen sokat tud, s ő is saját módomat látva igen sokat hitt rólam, s nem tudta, mely kevés vagyok - az igazi (nem könnyüszerüleg szinen járó) mathesisi szenvedelem s erkölcsi egyezés kötött egybe úgy, hogy többször gyalog utazva együtt, mindenik könyv maga tárgyáról gondolkodva órákig nem szólottunk."

"Elment Gauss, Kemény Simon is lejött s én Kemény Simonért, vesztegetés nélkül a költség sokkal haladván fölül a küldött pénzt, kezes maradtam. Kemény Simontól egy évig nem kaphatván pénzt, sokat szenvedtem, de soha oly boldog nem voltam; az az idő, melyre mindig örömmel nézek vissza -barátsági önkéntes áldozattal az igazság keresése tiszta éterében, a testi gyönyörök posványi felett magasan; nemesebb szenvedelem egész künnlétemben (sok kísérletek közt) tiszta életem védangyala volt - az akkori magamat ma is tisztelem. Feljött a pénz, s leindultam gyalog. Az astronómia professor (aki Napóleonnal volt Austerlitznél s azután ingenieur Oberstere lett) s mások a szomszéd faluig kiértek gyalog; az elváláskor sírva mint a gyermek, akaratom ellen mentem vissza, míg erőt vettem magamon, az utolsó tetőről, az honnan még látszott Göttingen, még egyszer visszanéztem, megállva míg az örökre elválás homályában a Daguerrotyp megmaradott. De most is visszatekintek még egyszer: Gauss Braunschweigból irt volt, hogy határozzak napot és helyet Göttingán kívül, a mikor és hol még egyszer találkozzunk; mindenkor pontosak, akkor is azon egy órában érkeztünk gyalog Clausthalba, ahonnan reggel egy tetőig kísértem el, s egy haldoklás búcsúkezével váltunk el (csaknem némán) azon egy zászló alól kétfelé küldetve, azzal a különbséggel, hogy ő a dicsőség templomába hatott fel, én pedig elestem. Regensburgigi (valamint több gyalog tett) utazásomra nézve csak azt tartom említendőnek, hogy a sebességet kicsin kezdve s naponként móddal nevelve, s mindennap is crescendo indulva, s descrescendo érkezve s lábomat néha pálinkával mosva, s kapcámat megfaggyazva, s a csizma olykor megormosult bőrét (mely miatt tovább nem mehettem volna) nem zsírral kenve, hanem vizel lágyítva, legkisebb bajom se volt. A hajón csak azt említem, hogy a Strudelnél egyedül állottam fenn nézni a veszélyt, de a hajósoktól mérgesen nézettetvén, letérdelve lopva nézhettem s még egy van mindjárt említendő. Passauba kiszállva két bajom volt: mindenikben ártatlan támadtatva meg, tíztől vétetve körül s kevéssel azután Schildwachtól puskával döfettetve meg, minden gondtalanságom mellett a tiszta és csendes lelken álló bátorság megszabadított, mint több esetekben azután is. De nagyobb ellenség jött mosolyogva: egy l5 éves ártatlan szép lyánkát a hajón ostromoltak s én védangyala lettem; ment szegény Bécsbe szolgálni, a szeplőtlen tisztaság olyan mocsok árjába, melyekre nincs pecsétkivevő; fel nyitottam előtte az erény mennyét s a vétek poklát és mindenként megvehetetlen erősséget akartam csinálni egy szellő után hajló virágból.

Bécsbe érkezve jobbnak láttam atyai tanáccsal válni el meggondolva, hogy a szűzhó is a nap mosolyára sárrá lesz, s őtet se tarthatva meg, magam veszhetek el. Bécsbe mulatva vagy két hónapig, mindent kérdeztem, hogy a nincs-e pénzre szüksége? Mindenemet oda adtam, senki se adta meg, s egy rácz kereskedő hajóján reggeltől estvig hűségesen hajtva, napszámmal jöttem le. Pesten stiléttel vigyázatlanul járva a térdemen alul oly sebet kaptam, hogy a lábomat akarták elvágni; pénzem elfogyott orvosságot se adtak, Veres ökörnél feküdtem: mindaddig a szerencsétlenség fel ébresztvén a léleknek a test romjai felettisége érzését, olyan kedvem volt, hogy a szállók mulatságra jöttek hozzám, de ekkor egyedül hagyatva könnyes szemekkel emelkedtem a pusztáról kimondhatatlan érzéssel a véghetlenbe, a számtalan napok feneketlen tengere kútfejéhez? S azon órában érkezett a segítség - meggyógyultam s b./áró/ Kemény Simontól utánnam küldött szekérrel lejöttem. Mindeddig még a szebb napot igérő reggel volt, mely tüzel és jéggel terhes nehéz időkkel váltott égető napok után végig tartó borúval esett a mostani havazásig."

/Bolyai Farkas önéletrajza 1840-ből/